Első nap: A Baleset
Egy újabb kihívás elé néztem: Sorozatos bordatörést szenvedtem egy baleset során. 3 bordám bánta. Az élet rendszeresen megállít, nem tudom mi ezzel a célja, mire akarja felhívni a figyelmem. Miért kell nekem mindig mindent újrakezdeni, szinte az elejétől. Épp kezdtem magam összeszedni egy fájdalmas gyászfolyamatból. Az özvegységem első éve a túlélésről szólt. A második év a felépülés éve lesz. Így terveztem, de az élet megint közbeszólt. Bár én akartam felépülni, megkaptam. Vigyázz mit kérsz mert megkapod, tessék. Újra intenzíven sportolni kezdtem. És még jobban beleástam magam az önfejlesztésbe. Határozottan nőtt bennem az erő, hogy teremteni tudjam az életemet. És csökkent az ellnállás, hogy csupán túléljem. De újra jött a gödör. Szó szerint beleestem. A tanulság soha ne menj lámpa nélkül ismeretlenül sötét helyekre. Kedvesek voltak a mentősök, még fájdalomcsillapító gázt is szívattak velem. Úgy nem is tűnt vészenek a helyzet. Na de másnap....!
Második nap:
Az első héten minden az új kihívásokról és a fájdalomról szól. A bordatörés pillanata után minden mozdulat fájdalmas, mintha minden egyes lélegzetvételnél szúró tűkkel lenne tele a mellkasom. A legnehezebb rész az, hogy még felkelni az ágyból is fájdalmas, és minden mozdulattal óvatosnak kell lennem, hogy ne terheljem túl a sérült területet.
A fájdalom erőteljes és kimerítő, alig tudok mozogni. Az orvosom fájdalomcsillapítót írt fel, ami enyhíti a kínzó érzést, de minden mozdulatnál érzem a szúró fájdalmat a mellkasomban. Az alvás is nehézkes, mert minden mozdulattal fájdalmat okozok magamnak. Fáj ha levegőt veszek, fáj a köhögés. Egy tüsszentés felér a halálos ítélettel. Kétszer sikerült. Úgy éreztem minha egy hatalmas kést vágának az oldaladba és utána még párszor meg is forgatnák. Pár másodpercig keresem a levegőt és próbálom tudatosítani, hogy még élek, nem szúrták át a bordavégek a tüdöm. Ez a kökemény valóság. Soha többet nem tüsszentek. A legfontosabb most az, hogy nyugodjak le és pihenjek, hogy a testem elkezdhesse a gyógyulási folyamatot.
Nap 3: A kihívások folytatódnak
A harmadik napon a fájdalom továbbra is kínzó, de lassan érzem, hogy a gyógyszerekkel kezdenek enyhülni. Nehézkesen tudok felkelni az ágyból, de igyekszem mozgatni magam azzal, hogy lassan sétálgatok a lakásban. Az étvágyam visszatért, nagyon is.
Nap 7: Az első lépések a gyógyulás felé
Egy hét elteltével lassan érzem, hogy javul az állapotom. A fájdalom még mindig jelen van, de már kevésbé intenzív, és képes vagyok többet mozogni. Az orvosom javasolta, hogy kezdjek el néhány könnyű légzőgyakorlatot, hogy segítsek a szövetek regenerálódásában. Az alvás továbbra is zavaros, de kezdem érezni, hogy egyre jobban tudok pihenni. Az első héten legnehezebb az elfogadás és az alkalmazkodás. A fájdalom mindenütt jelen van, és a mindennapi tevékenységek kihívást jelentenek. Nehéz elfogadni, hogy lassabban kell haladnom, és hogy segítséget kell kérnem másoktól. De lassan elkezdem belátni, hogy a türelem és a kitartás az, ami segíteni fog átlendülni ezen az időszakon.
Nap 14: Az Első jelentős fordulópont
Két hét elteltével érzem, hogy lassan visszatérek a normális életbe. A fájdalom továbbra is jelen van, de már nem olyan intenzív. Persze sokat jelentenek a fájdalomcsillapítók is. Elkezdtem visszatérni a mindennapi tevékenységeimhez, bár még mindig óvatosan mozgok. Az étvágyam és az alvásom is javul, és érzem, hogy egyre több energiám van a gyógyulásra. Elkezdem látni a fényt az alagút végén, és reménykedem, hogy a gyógyulás felé haladok. A legnehezebb azonban még mindig az, hogy elfogadjam a korlátaimat és ne próbáljak túl sokat magamra vállalni. Szerencsésnek érzem magam mert lehetőség van itthonról dolgozni. Így bekuckózva laptoppal az ölemben teszem a dolgom. A szabadság akkor élvezhető ha szabadon eldöntheted hogyan élsz vele. Szeretnék már kocsiba ülni és újra edzeni.
Azt mondják a 30. nap már jelentősebb a bordatörés gyógyulási folyamata.
Bízom benne így lesz.
